A téma bevezetéseként elolvastuk János evangéliumában a következőket:
„Jézus felemelve a hangját ezt mondta: „Aki hisz én bennem, az nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz én bennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, ha nem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az útólsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”(János 12. fej. 44-50. versek)
Jézus Krisztus egyértelművé teszi a számunkra az alapvető tényt, hogy ő az Isten fizikai kiáradása, aki az isteni tulajdonságok, mint az élet, a kegyelem, az isteni bölcsesség egyedi és megbízott hordozója. Ő, mint a világ bűneinek egyetlen lehetséges, bűntelen megváltó áldozata, az emberi üdvösség egyedüli letéteményese. Ittléte során, az embereket megmenteni jött el a világba és nem megítélni. Ezért alkotta meg Isten terve alapján a Szentírást, amely újra elvezethet minden embert a Teremtőjéhez az újszövetségi elvárásrend megvalósításával, az üdvösségre vezető úton. Beszédei és parancsolatai megfogadásával és végrehajtásával állítható vissza az eredeti kapcsolat, a Teremtő és teremtmény között. Így, Isten parancsolatai vezérlik Jézus Krisztus beszédeit, gondolatait, és majd ítéleteit is, az Ítélet Napján. Jézus Krisztus ezt így foglalja össze:
”Én vagyok az út, az igazság, és az élet; senki sem mehet az Atyához csakis én általam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt.” (János 14. fej. 6-7.)
A Szentírás azért „szent” és sérthetetlen, mert Istentől ered, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül került a földi világba, a Szent Szellem védő szárnyai alatt, amiről Jézus Krisztus tájékoztat bennünket szintén:
„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (János 14. fej. 15-17. versek)
„A pártfogó pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (János 14. fej. 26. verse)
A Biblia megvalósulása tehát, az Isteni szentháromság igénybevételével jöhetett csak létre. Fizikai formájába pedig a próféták, és apostolok, Isten választott emberei, ihletett kinyilatkoztatás segítségével öntötték terjeszthető, írásos formába. Az egész folyamat a Teremtő felügyelete alatt zajlott és zajlik ma is, biztosítva az Isteni bölcsesség torzitatlanságát, és örök hatalmát. Így valóban elmondhatjuk Pál apostollal együtt:
„A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2. Timóteus 3. fej. 16. verse)
Így lehetett egy tökéletes Szent Írásunk, amit úgy becsülhetünk meg igazán, ha Isten hiteles üzeneteként elfogadjuk, megismerjük, megtartjuk, és megőrizzük eredeti, fogalmi, tisztaságában! Ez az örök élet, az üdvösségre jutás egyedüli, krisztusi módja.
Fogadjuk hát el a Teremtőnk jogos elvárását:
„Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.” (5. Mózes 14. fej. 2. verse)
A felhasznált igeversek a következők voltak:
János 12; 44-50. versek,
János 14; 6-7. versek,
Jelenések 22; 18-19. versek,
5. Mózes 4; 2. vers,
Zsidó 4; 12-13. versek,
2. Péter 1; 20-21. versek,
János 14; 15-17. és 25-26. versek,
2. Timóteus 3; 16. vers.
