A húsvét ünnepén beszéltünk arról, hogy az Isteni szentháromság, az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem, mi mindent tett meg azért, hogy az ember, bűneitől megszabadítva megtalálja az utat a Teremtőjéhez. Egyben jogot is szerezve az üdvösségre. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet igehirdetése pedig arról emlékezett meg, hogy melyek azok az elvárások, amiknek meg kell, hogy feleljünk a Teremtőnk szerint. A kérdés felvetés aktualitását az a sokféle elképzelés adja, ami a keresztény felekezeti világban tapasztalható és egymástól is eltérő gyakorlatban nyilvánul meg. Egyáltalán, hogy lehet az, hogy az újszövetségi kereszténységet létrehozó isteni akarat ilyen sokféle megnyilvánulásban jelenik meg. Mindnyájan tudjuk pedig mi keresztények, hogy az egy igaz Isten, aki örökkévaló, és a tökéletes bölcsesség megtestesítője, a Szentírásban egyféle elvárás rendet alkotott a számunkra, amit nem kezelhetünk a saját kényünk-kedve szerint. Teremtő és teremtmény természetes viszonyában nem az „agyag” diktál a „fazekasnak”, ha tökéletes edény akar lenni. Az üdvösségre vezető utat Isten jelölte ki a számunkra, és mutatta meg nekünk a Szentírásban. Nem csoda, ha a Jelenések könyvében ezt az üzenetet olvashatjuk:
„Boldogok akik „megmossák ruhájukat”, mert joguk lesz az élet fájához és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot. (Jelenések 22. fej. 14-15. versek)
„Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; Ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” (Jelenések 22. fej. 18-19. versek)
Tehát a nagy kérdés, amit minden embernek fel kell tennie magának:
Kik és hogyan lehetnek részesei Isten családjának, majdani újjá teremtett országának, az örökélet ígéret szerinti megvalósulásának?
Említsük meg azért néhány elemét ennek a csodálatos új világnak, ami a kitartókra vár, és amire János apostolnak lehetőséget adott betekinteni az Úr:
„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól, a trónus felöl: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” (Jelenések 21. fej. 1-5. versek)
Ezek bepillantást engednek, egy reménybeli szép világ majdani megvalósulásába. Ebbe az örökéletbe azonban, csak egyetlen út vezet, és ennek részletes leírását egyedül a Bibliában találhatjuk meg. Ezt Jézus Krisztus saját szavaival így tárja elénk:
„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Máté 7. fej. 13-14. versek)
Ha Jézus Krisztus egyházában, Isten családjának részesei leszünk és Istennek tetsző életet élünk, jogot szerzünk az örök életre. Alapvetően fontos a számunkra, hogy mit vár el tőlünk a Teremtőnk cserébe. Ezt pedig csakis a Szentírás személyes ismerete biztosítja a számunkra. Személyes kapcsolatunkat az Istennel és az ő Igéjével, nem bízhatjuk másra, mert számot adni is egyénenként fogunk, mégpedig a Jézus beszéde a Biblia alapján. Ezek Isten kérései, és parancsolatai felénk.
Tudnunk kell azonban, hogy van egy halálos ellensége az embernek, aki végtelen maga bízásában, irigységében, szembe fordult Istennel, és az elpusztításunkra törekszik. Sátán egy angyali bukott lény, aki mindent el fog követni, hogy letereljen bennünket a „keskeny útról” és a kárhozatba taszítson minket. Jézus így beszél róla:
„Ember gyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug és hazugság atyja.” (János 8. fej. 44/b vers)
Elképesztően fontos, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy kitől származó kérést teljesítünk. Ragaszkodnunk kell a Bibliából megismerhető Isteni kérésekhez, mert mint láttuk az üdvösségünk a tét és nem kevesebb. Ezek megismerhetők és teljesíthetők az újszövetségben, Jézus Krisztus parancsolatain keresztül.
Melyek ezek?
Ilyen kérdés az üdvösségre jutásban a hit kérdése, amire a Zsidókhoz és a Rómaiakhoz írott páli levélben bukkanunk:
„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidó 11. fej. 6. vers)
„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róma 10. fej. 9-10. versek)
Ehhez szükségünk van az Isten Igéje, a Biblia ismeretére. Ugyanis, az Isten általi teremtésünkkor, a lelkünkben megbúvó, a lelkiismeretünk részeként odahelyezett hitünk magvát, éppen az Isten Igéje ébreszti fel, és táplálva erősíti bennünk. Az Ige nélkül csak szunnyad bennünk a hit, sőt, el is halhat. Erre az igazságra, Pál apostol rómaiakhoz írott levelében akadunk rá:
„A hit tehát hallásból (ismeret) van, a hallás pedig a Krisztus beszéde (Biblia) által.” (Róma 10. fej. 17. vers)
A Biblia ismerete, és a hit, kéz a kézben járnak az üdvösség felé. Egy másik isteni kérés és parancsolat, az üdvösség jegyében, a megtérés vállalása. Megtért életünk döntése a bűneinktől való elfordulás kezdetét jelenti. Folytatása pedig a megszentelődés útjának elszánt megvalósítása. Isten így szólít fel erre bennünket Lukács ihletett szavain keresztül:
„A tudatlanság időszakait elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki, mindenütt térjen meg.” (Apostolok cselekedetei 17. fej. 30. vers)
Megtérésünket és egyben a hitünk erejét is, megtért, bűntelen, Jézus Krisztus példáját követő, cselekedeteink hitelesítik Isten előtt. Ezek nélkül nincs üdvösség a számunkra. Jakab apostol erre hívja fel a figyelmünket:
„Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2. fej. 17. vers)
„Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.”(Jakab 2. fej. 24. vers)
Üdvösségünk jogosultságának végső, hitelesítő pecsétje, alfája és ómegája, a bemerítkezés isteni elvárása. Ez egy Istentől származó rítus! A víz általi teljes elmerítés, majd az abból való felmerülés, egy temetkezési rítus szimbóluma. A bűnös ember elmerítése a megtisztulás vizébe, és a bűntelenül feltámadt új ember reménységének megnyilvánulása. Egyben Jézus Krisztus áldozati halálának és feltámadásának, az újszövetségi szerződés létrejöttének, tanuk előtt bemutatott, rítusa. Péter apostol így foglalja össze ezt a számunkra:
„Térjetek meg és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát.” (Apostolok cselekedetei 2. fej. 38. vers)
A bemeritkezésben, egyszerre valósul meg: Megtérésünk bizonysága, Jézus Krisztusban való hitünk megvallása, bűneinktől való megszabadulásunk, és a Szent Szellem befogadásának lehetősége. Az Isteni bölcsességnek az egyik legszebb megnyilvánulása a bemerítkezés. Ezen változtatni, figyelmen kívül hagyni, elbagatellizálni, helyette valami mást elvégezni, emberi önhittség és túlzó maga bízás. Isten örök tökéletességének megkérdőjelezése. Láthatjuk, hogy az ember számára az üdvözülés útját egyedül a Szentírás jelöli ki. Ha megismertük az evangéliumot és nem veszünk róla tudomást, az üdvösségünk mellett megyünk el.
Minden ember saját egyéni felelőssége, hogy megbizonyosodjék arról, hogy jó úton jár. Nem véletlen Jézus kijelentése, ami igencsak megszívlelendő:
„Minden palántát, amit nem az én menyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.”(Máté 15. fej. 13. vers)
A felhasznált igeversek a következők voltak:
Jelenések 22; 14-15. és 18-19. versek,
Jelenések 21; 1-5. versek,
Máté 7; 13-14. versek,
János 8; 44/b. vers,
Zsidó 11; 6 vers,
Róma 10; 9-10. és 17. versek,
Apostolok cs. 17; 30. vers,
Jakab 2; 17. és 24. versek,
Apostolok cs. 2; 38. versek,
Máté 15; 13. vers.
